2016. december 16., péntek

EZ SZÁMODRA IS ELÉRHETŐ, MEGÉRDEMLED!


Egy családbarát cég termékei nyűgöznek le augusztus óta, pedig a cég már elmúlt 10 éves, 5 éve jelen van Magyarországon is. Nincs a figyelem középpontjában, pedig az árai és termékei minősége miatt bőven lehetne, nem aggat magára szuperlatívusz jelzőket, pedig okkal tehetné, talán ezért találtam rájuk én is nehezebben.

A több száz terméke naponta bizonyít, az árakat látva hihetetlen, hogy bio, öko, kosher és vegan minőségben. A megrendelés utáni harmadik napon valamennyi rendelésem pontosan, precízen megérkezett.  Legutóbb a 46 ezer Ft-os rendelési értékű termékért  alig több, mint 16 ezer Ft-ot fizettem és az ajándékokról, folyamatos akciókról még nem is beszéltem. Az ígéreteit máig betartja. Mi kell ennél több? Valahogy mégis sokan elsiklanak e gondolatok felett, talán reklámszövegnek vélik, mézesmadzagnak. A méz bizony megvan, de madzagmentesen! Ezt már 4 hónapja tapasztalom.

Jelenleg 3 akciós időszak csúszott egybe vásárlóink nagy-nagy örömére, hisz kb. 100 termékből válogathatnak igen méltányos kedvezménnyel. Van olyan, aminél ez eléri a 95 %-ot. Jól olvastad!!!

Tájékozódj itt a részletekről, ha feliratkozol megtapasztalhatod azt, amiről beszéltem: http://vitamintenger.mylifecare.hu/ Keress bátran a kérdéseiddel! Akár e-mailben is. vitamintenger@gmail.com 




2016. december 6., kedd

Már 10 éve happy!

Rábukkantam egy két éves videóra a neten, akár tegnap is készülhetett volna. A cég nem csak kommunikál a boldogságról, havi lapjának címe is: Boldogság Napló, ezúttal a tettek mezejére léptek... A pozitív rezgések a termékeket sem hagyhatják hidegen. :)





A VILÁGBA KIÁLTANÁM - AZ ÖRÖMÖM avagy nálunk az angyalkák idén csak egy boltot ismernek

Annyi mindenről szeretnék írni, mindig kigondolom a következő témát, s mire odajutok más impulzus ér, olyan, amit nem hallgathatok el...
Így voltam a mai nappal is, s reggel mit látok: éjfélkor lejárt az egyik akciós csomag, s mára már itt a friss, ropogós új Boldogság Napló, benne a legjobb ajándékötletekkel:


Mondanom se kell, aki a rendszert ismeri, tudja, ezek a dolgok nálunk nem járnak egyedül, december 20-ig még él a másik is:


Mielőtt bezsonganék tudom, hogy az angyalkák idén csak egy boltot fognak látogatni! Ahogy már korábban is írtam: az egészség a legnagyobb ajándék, s ezt épp ideje tettekkel is megerősíteni! 70 termék közül nem lesz könnyű választani, viszont nem panaszkodhatunk, hogy nincs választék. Bár ez csak az akciós termékek száma.
Hölgyeim van, aki a fenti katalógusnak, - látva az árakat - ellen tudott állni? Persze egyet ne feledjünk: mindez bio, öko, vegan és kosher minőségben!!!




2016. december 2., péntek

KARÁCSONY HAVÁBAN

Beléptünk Advent havába, már napok, majdnem hetek óta ömlik ránk a reklám minden fronton. Oly sok, hogy lassan immunisak leszünk. Ebben is fontos a tudatosság, hisz ha egy kicsit is megingunk könnyen csusszannak ki a nehezen félretett bankók. Ahogy pörögnek mögöttünk az X-ek talán bölcsebbek leszünk, de hát ott van a szívünk is.... Bizonyos kor után már nem feltétlen a 16. pulóverre vagy egy  sapka-sál kombinációra vágyunk, bár egy nőnél ezt sohasem lehet tudni. :)

Életkoról függetlenül is érték az egészségünk, ráadásul lehet, hogy épp magunktól vonjuk meg a legszükségesebbeket. Akár ajándékként is tekinthetünk rá, hisz legtöbben az egészségükre költenek a legkevesebbet.

Ha a mindennapokban következetesebbek lennénk és egy picit mindig mozdulnánk magunk, szeretteink és környezetünk érdekében, nagyon sok krónikus bajtól, nyavalyától mentesülhetnénk, esetleg csak hírből ismernénk azokat. Például, ha már parfümöt veszünk: miért ne a természetes összetevővel, ugyanezt elmondhatnám az összes kenceficére, sokszor luxusnak minősülő szerre. Ne felejtkezzünk el a táplálékkiegészítőkről sem, hisz legtöbben megállnak a gyermeküknél, mert nekik van rá a legnagyobb szükségük. És mi van, ha mi lebetegszünk, ki látja el a gyermeket? Magunkat is táplálni kell, átvitt értelemben is! Erre sokan csak legyintenek, ha valami bio, vegyszermentes az egyben méregdrága is! Ezt sokáig én is így tapasztaltam, voltak beszerzési forrásaim,  mindig vastagabb volt a ceruza, mint hasonló társainál.

Néhány hónapja ennek az ellenkezőjéről győződhettem meg, s a pénztárcám a tanúm és a legutóbbi számlán, miszerint 46 ezer Ft értékű minőségi termékért 16.820 Ft-ot fizettem. Semmi trükk, ez a több, mint 10 éve működő cég ezt adja a vásárlóinak! Ha ez érdekes lehet számodra is, főleg itt Karácsony tájékán, jelezd nekem és számodra is adottak lesznek az ehhez hasonló fogyasztói örömök.

Több száz igényes, minőségi, bio, öko, vegan és kosher termék közül válogathatsz, kényelmesen otthonról, a kedvenc fotelod melegéből ... Nekem már a Mikulás is itt nézett körül. :)



2016. december 1., csütörtök

AROMATERÁPIA FELSŐFOKON!

Decemberben elején mi is lehetne más a hét terméke, mint egy olyan különleges Karácsonyi ajándékcsomag, amely egyedülálló élménnyel ajándékozza meg szeretteidet?
Az érzékszervek együttes kényeztetése: masszázs, aroma és fényterápia 100 százalékosan természetes, hidegen sajtolt esszenciális olajakkal.

A hét terméke: Kräuter® AromaTherapie csomag (fehér készülékkel) + AJÁNDÉK adapter

4613
Kód: 4613
Katalógus ár: 40.93024.990 Ft
Partner ár: max. 19.992 Ft
Hűségprogramban elérhető ár: 9.496 Ft! 
AROMATERÁPIA - EGYEDÜLÁLLÓ KONCEPCIÓ
Az új Kräuter® AromaTherapie csomag segíti megteremteni a pihentető és páratlan aromaterápiás környezetet. A Kräuter® AromaTherapie termékek segítségével Te is élvezheted a természetes terápiás hatást, a nyugtató masszázst. Az esszenciális aromaterápiás olajok kisimítják az érzelmeket és érzékeket. A készülék változó, állítható megvilágítása fényterápiával társítja az olajok hatását. Áramellátása USB kábel segítségével akár laptopról, adatper segítségével 220 voltos hálózatról is megoldható.
A Kräuter® AromaTherapie csomag összetétele:
  • Kräuter® Aroma, illóolaj párologtató készülék (fehér)
  • 5 esszenciális Kräuter® olajat tartalmazó szett: BIO Levendula, BIO Citrom, Eukaliptusz, Gardénia és Fenyő
  • Kräuter® mandulás masszázsolaj

Bővebben itt is tájékozódhatsz: Aromaterápia kínálat

Ha bármi kérdésed felmerül, fordulj hozzám bizalommal a vitamintenger@gmail.com címen!

2016. november 29., kedd

AZ ÖRDÖG ÉS A RÉSZLETEK

Bevallom bennem is volt nem kevés drukk, vajon mikor hull le a lepel. Egészen addig tartott, amíg meg nem érkezett az első rendelési csomagom. Rárepültem az összetevőkre, ugyanaz, mint a webáruházban. A kiszerelések is megegyeznek az ígérttel. A használat és a tapasztalat is összecsengett a leírtakkal. Minden megérkezett, mindössze két nap alatt a rendeléstől számítva. Az illatok csodásak, nem túl harsányak, diszkréten elegánsak például a deo esetében, de mi más is várható el egy bio termék kapcsán. Annak azért örültem, hogy nem minden illat natur, egy pici, a termékre jellemző összetevő kiérződik és még vonzóbbá teszi a használatát.

Az első transzport ...

A 12 termékért nem fizettem 15 ezer Ft-ot, úgy, hogy két táplálékkiegészítőt is tartalmazott. Hát mindenki eldöntheti sok vagy kevés ilyen minőség esetén, az biztos más rendszerekben jó, ha 3-4 terméket kaptam volna a pénzemért. Az elmúlt hónapokban már túl vagyok a 4. csomagomon. Az utóbbi már a Mikulás jegyében telt, sőt a Karácsonyfa alá is kerül ki közülük. Néhány hete az egyik illatrudam eltörve érkezett: egy e-mail ment a cégnek, két napon belül jött a futár, hozta az újat, a sérültet el sem kérte. Kutakodhatunk az apró betűk között, de felesleges, ennyi idő alatt már a turpisságokra fény derült volna. Ígérem, ha lesz, azt is megírom.

Ha támogatnád Te is Karácsonyra szeretteid egészségét a 10. pulcsi vagy a bolti kozmetikum helyett javaslom nézz körül nálunk! Percek alatt lehet saját bio web shopod regisztrációs díj és kötelező vásárlás nélkül válogathatsz kedvedre a katalógus ár azonnali 20 %-os kedvezményével. Jelezd, ha összeállítottad a rendelésed és mielőtt leadod nézzük át, hogy minden ajándékot megkapj, ami az első rendeléskor jár, többek között az ajándék kódot is oda kell, hogy adjam, ezzel kapsz egy 500 ml-es citromfüves Krauter tusfürdőt.

A katalógust itt tudod fellapozni: http://vitamintenger.mylifecare.hu/termekek

Ha bármi kérdésed van, keress bizalommal a vitamintenger@gmail.com e-mail címen.

MIÉRT A BIO? AVAGY TÚL A KRITIKUS HÁROM HÓNAPON

Hosszú és göröngyös út vezetett idáig, még többször visszatérek rá, most csak két okát emelném ki Azt már sok éve tudom: valami közöm kell, hogy legyen az mlm-hez. Hittem a sorsfordító képességében, s abban, hogy a még mindig előttem álló nyugdíjas éveimhez ez adja majd a többletet. Ebben végig kitartottam, azonban azt a terméket megtalálni, amit jó szívvel felvállalhatok, hobbiként tekinthetek rá, nos akkor egy dzsungelben találtam magam. Voltak próbálkozásaim kisebb-nagyobb sikerrel, volt, amikor a cég hagyott el - kivonult Európából - volt - s ebből akadt bőven - amit én hagytam el, gyorsan. Többször évekre hátat fordítottam e dübörgő iparágnak. Mindig izgatott, mit is érhetnék el, ha úgy igazán odateszem magam, de rögtön jött a kétely: megéri ennyit távol lennem a családomtól, kislányomtól, vagy valóban a legjobb dolgot ajánlom az ismerőseimnek. Így elképzelhető, hogy bizony igen csínján bántam a találkozók szervezésével, a két énem viaskodott.
Mígnem eljött ez év nyár eleje, s adtam egy végső határidőt magamnak: keresek egy optimális céget és most bebizonyítom a környezetemnek, magamnak: jók a megérzéseim, ez a megoldás. Már kitűztem a szeptember elsejét is, legfeljebb, ha más nem lesz a másfél évvel ezelőtt beregisztrált magyar céggel vágok neki, bár itt se éreztem azt a tüzet.

Amit biztosan tudtam: kihez nem. Kattintgatós, videonézős és hasonló termék nélküli dolog szóba sem jöhetett, s a több tíz-százezer forint kezdőcsomagos, magyar pénztárcához nem illő árú termékektől is ódzkodtam. Fogyott az időm, a cégek sorra hulltak ki a rostán. Az irány kirajzolódott, miután évekkel ezelőtt átestem egy súlyos tünetekkel járó allergián, amit egy természetes alapanyagú termékkörrel sikerült tünetmentessé tennem (azóta is). az elköteleződésem igen erős volt. Sajnos a Neways termékei sem érhetőek el vagy csak körülményesen Európában, üzletileg más szóba sem jöhetett, így az ilyen jellegű vállalkozások között kutakodtam. Sok jó termék van, sok ígéret is, ahhoz, hogy megtudjuk sokszor egy vagyont kellene otthagyni egy rendelésnél és ez csak egy cég. Nos erre sem időm, sem pénzem nem volt.

Mondhatnám a Life Care úgy jött be az életembe, mint a mesében. Augusztus utolsó napjaiban bukkantam rá egy oldalukra. Nem akartam elhinni, napokig kutattam az infókat utánuk, hol van a csali. Szinte bolti vagy alatti árak, folyamatos akciók, kedvezmények, bio, öko, kosher és vegan termékek, károsanyag mentesek, rengeteg jó tapasztalattal. Ráadásul a cég több, mint 10 éves (3 éven belül az mlm cégek 80 %-a megszűnik) és  a nagy mumus is kipipálva, homlokegyenest más módszerrel végzi a napi rutint az a csoport, akiket megtaláltam. Szinte online, hátat fordítva a hagyományos iskolának, amelyben de sokan elvéreztek. A tények győztek!

Most már bátran elmondhatom: három hónap van mögöttem, mindenben felülmúlja a várakozásaimat. A termékek brutál jók, a jutalékom folyamatosan emelkedik, s három ismerősön kívül mindenkit a neten ismertem meg. Jelenleg 50 fő van a csoportomban + az inaktívak. Ez hagyományos módszerrel rengeteg kilométert, reggeltől estig talpalást jelentett volna, közben a nemek hada döngölt volna a földbe és még ki tudja mi minden más ....
Hálás vagyok mindezért!!! Túl vagyok a kritikus 3 hónapon. Eszemben sincs abbahagyni, sőt ...  Ebben olyan csoporttársaim is sikeresek, akiket ez a tulajdonság messze elkerült. Ha kereső fázisban vagy, vagy csak szimplán minőséget akarsz kommersz áron, hát itt tényleg megtalálod. A segítségem a Tiéd is! 

Ha kételkednél, vagy csak meg akarsz győződni, nézz körül: http://vitamintenger.mylifecare.hu/  !




2016. november 10., csütörtök

RÉVBE ÉRTEM!

Tisztában  vagyok vele, hogy bátor kijelentés, mégsem alaptalan. Több, mint hat év kellett ahhoz, hogy ismét megtaláljam azt az üzleti modellt, amit kompromisszumok nélkül fel tudok vállalni, s ami a jövőm záloga. Természetesen elsőként mindig a termékkört tekintettem át. Egészséges határokon belül kompromisszum kész vagyok, de az évek óta átállt természetes alapanyagú gondolkodásról nem akartam lemondani.  Elegem volt a méregdrága, ugyan bevételként jól kecsegtető ajánlatokból is. Bárki számára elérhető megoldást kerestem. Higgyétek el e kettő együttállása a legritkább! Vagy a minőség van szemmagasságon alul, vagy 5 számjegyű árakba botlottam.
Amennyiben csak az időt és pénzt kímélő fogyasztói szokás érdekel, kérlek csukd be a szemed, most arról is írnék, ami bevételt is hoz a házhoz.
A döntésben óriási súllyal bírt a támogató, páratlan módon díjmentes automata háttér. Valójában ekkor került fel az i-re a pont. A sikerélmény mértéke naponta elér, folyamatosan motivál. Szó sincs értékesítésről, csak tudatosan saját webshopunkban vásárolunk, a havi szükségleteinket. Nem többet, nem erőn felül és olyan áron, amit első hallásra talán el sem hiszel.  A bio, öko, kosher és vegan termékkör a minőséget garantálja, az árakról pedig győződj meg! Partnerként 20 % alapkedvezményt kapsz, s a jó hírem, hogy az akciós árból is…  és ez csak a kezdet.  
Kiszámítható bevételed néhány hónap alatt kényelmes tempóban megvalósíthatod. Ha kevés az időd és pénzed, ideális megoldás, amennyiben plusz bevételi forrást keresel!
Kérd cikksorozatunkat, győződj meg róla ez a Te utad is: http://vitamintenger.mylifecare.hu/






2016. november 9., szerda

AZ EGÉSZSÉGES ÉS MEGFIZETHETŐ ALTERNATÍVA!

Való igaz, annak idején 8 éve, amikor létrehoztam blogomat, kitártam a kaput. Mondván minden, ami egészséges: itt a helye! Ettől a koncepciótól most sem térek el, viszont újra találtam egy olyan termékkört, amihez erős vonzást érzek, s nézzétek el nekem, ha ezentúl nagyobb hangsúlyt kap az oldalamon. 
A Life Care bio, öko, kosher és vegan termékeit több, mint két hónapja tesztelem és kiállták a próbát. Nálam is, holott számomra csak az utóbbi hetekben váltak ismertté, valójában 10 éves múltjuk is garantálja: piacképesek!  Bővebben róluk, a terápiás termékeket is magába foglaló kínálatukról és még többet az egészségünket, környezetünket kímélő életmódról itt olvashatsz:


Ami számomra kiemelte őket a lassan megszámlálhatatlan jó minőségű, károsanyag mentes konkurenciától az nem más, mint a pénztárca barát szemléletük. A legnagyobb nagyítóval sem mondható róluk, hogy drágák. A kedvezmények, és kezdeti ajándékutalványok sem mézesmadzagok. Már negyedszer rendeltem tőlük és akció, akciót ér. Erről Te is meg tudsz győződni, ha a fenti honlap közepén feliratkozol a cikksorozatunkra. Minden akcióról időben értesítenek. Igen takarékosan tudom átállítani a háztartást, minden megalkuvás nélkül. A Mikulástól is innen kértem kiszállítást! :) Még Te sem késtél el!!!



2016. augusztus 31., szerda

BIO MÁRKA termékei


Nagyon kapkodhatjuk a fejünket, ha el akarunk igazodni az információtenger áradatában. Sok-sok jó termék (is) van a piacon, és  nehéz kiszűrni a megtévesztőket. Van, aki leellenőrizhető, valódi értéket képvisel. Többek között ilyenre leltem:



2016. augusztus 23., kedd

BIO WEBÁRUHÁZ

Régi álmom vált valóra, amire körülbelül tíz éve vártam ! Ez idő alatt nagyon sok kimagaslóan jó termékkel ismerkedtem meg, ami nagyon hasznosnak bizonyult a környezetemben. Ez az oldal is bizonyíték arra, hogy több, cégtől független termékre hívtam fel a figyelmet. Azóta szinte egyértelmű, hogy az SLS és alumínium  (és még sok más) mentes termékek férnek csak meg a háztartásomban, s ezzel a közvetlen környezetemet is sikerült "megfertőznöm". Az elérhető "jóságok" viszont sokszor erőn felül volt csak beszerezhetőek, legtöbbször valamiről le kellett mondanunk. Nos 5 éve Magyarországon már elérhető, sajnos az én utamba csak most került egy pénztárcabarát bio webáruház:

Az csak hab a tortán, hogy e vásárlói közösség kapcsán még kiegészíthetem havi bevételemet is ! Nézzétek el nekem, ha ezután elfogult leszek e termékkör javára, bár a cég több márkát ajánl vásárlói számára. Az előnyöket megtapasztaljátok a fenti linken, a hátrányokat írjátok meg, mert én nem találtam !


Noni, aloe, ganoderma és a többiek ....

 Ki ne hallott volna ezen összetevőkről és csodálatos hatásaikról. Sokszor cégek alakulnak egy-egy különleges hatású összetevőre és e köré f...