Hosszú és göröngyös út vezetett idáig, még többször visszatérek rá, most csak két okát emelném ki Azt már sok éve tudom: valami közöm kell, hogy legyen az mlm-hez. Hittem a sorsfordító képességében, s abban, hogy a még mindig előttem álló nyugdíjas éveimhez ez adja majd a többletet. Ebben végig kitartottam, azonban azt a terméket megtalálni, amit jó szívvel felvállalhatok, hobbiként tekinthetek rá, nos akkor egy dzsungelben találtam magam. Voltak próbálkozásaim kisebb-nagyobb sikerrel, volt, amikor a cég hagyott el - kivonult Európából - volt - s ebből akadt bőven - amit én hagytam el, gyorsan. Többször évekre hátat fordítottam e dübörgő iparágnak. Mindig izgatott, mit is érhetnék el, ha úgy igazán odateszem magam, de rögtön jött a kétely: megéri ennyit távol lennem a családomtól, kislányomtól, vagy valóban a legjobb dolgot ajánlom az ismerőseimnek. Így elképzelhető, hogy bizony igen csínján bántam a találkozók szervezésével, a két énem viaskodott.
Mígnem eljött ez év nyár eleje, s adtam egy végső határidőt magamnak: keresek egy optimális céget és most bebizonyítom a környezetemnek, magamnak: jók a megérzéseim, ez a megoldás. Már kitűztem a szeptember elsejét is, legfeljebb, ha más nem lesz a másfél évvel ezelőtt beregisztrált magyar céggel vágok neki, bár itt se éreztem azt a tüzet.
Amit biztosan tudtam: kihez nem. Kattintgatós, videonézős és hasonló termék nélküli dolog szóba sem jöhetett, s a több tíz-százezer forint kezdőcsomagos, magyar pénztárcához nem illő árú termékektől is ódzkodtam. Fogyott az időm, a cégek sorra hulltak ki a rostán. Az irány kirajzolódott, miután évekkel ezelőtt átestem egy súlyos tünetekkel járó allergián, amit egy természetes alapanyagú termékkörrel sikerült tünetmentessé tennem (azóta is). az elköteleződésem igen erős volt. Sajnos a Neways termékei sem érhetőek el vagy csak körülményesen Európában, üzletileg más szóba sem jöhetett, így az ilyen jellegű vállalkozások között kutakodtam. Sok jó termék van, sok ígéret is, ahhoz, hogy megtudjuk sokszor egy vagyont kellene otthagyni egy rendelésnél és ez csak egy cég. Nos erre sem időm, sem pénzem nem volt.
Mondhatnám a Life Care úgy jött be az életembe, mint a mesében. Augusztus utolsó napjaiban bukkantam rá egy oldalukra. Nem akartam elhinni, napokig kutattam az infókat utánuk, hol van a csali. Szinte bolti vagy alatti árak, folyamatos akciók, kedvezmények, bio, öko, kosher és vegan termékek, károsanyag mentesek, rengeteg jó tapasztalattal. Ráadásul a cég több, mint 10 éves (3 éven belül az mlm cégek 80 %-a megszűnik) és a nagy mumus is kipipálva, homlokegyenest más módszerrel végzi a napi rutint az a csoport, akiket megtaláltam. Szinte online, hátat fordítva a hagyományos iskolának, amelyben de sokan elvéreztek. A tények győztek!
Most már bátran elmondhatom: három hónap van mögöttem, mindenben felülmúlja a várakozásaimat. A termékek brutál jók, a jutalékom folyamatosan emelkedik, s három ismerősön kívül mindenkit a neten ismertem meg. Jelenleg 50 fő van a csoportomban + az inaktívak. Ez hagyományos módszerrel rengeteg kilométert, reggeltől estig talpalást jelentett volna, közben a nemek hada döngölt volna a földbe és még ki tudja mi minden más ....
Hálás vagyok mindezért!!! Túl vagyok a kritikus 3 hónapon. Eszemben sincs abbahagyni, sőt ... Ebben olyan csoporttársaim is sikeresek, akiket ez a tulajdonság messze elkerült. Ha kereső fázisban vagy, vagy csak szimplán minőséget akarsz kommersz áron, hát itt tényleg megtalálod. A segítségem a Tiéd is!
Ha kételkednél, vagy csak meg akarsz győződni, nézz körül: http://vitamintenger.mylifecare.hu/ !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése