2007. november 22., csütörtök

Mediterrán diéta

Aki az egészséges életmód útját járja előbb vagy utóbb találkozik e fogalommal. Semmiképp nem egy újkeletú "divatról" lenne szó. A táplálkozástudományban jártas szakemberek már évek óta sulykolják: az egészségmegőrzéshez, illetve annak visszaszerzéséhez elengedhetetlen a helyes táplálkozás, sok esetben az életmód váltás. Számos kutatás bizonyította: a mediterrán területen élők között jóval kisebb a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, jóval ritkább az infarktus. Természetesen ez esetben is az ok az étkezési szokásokra, ezen belül a bevitt tápanyagok összetételére vezethető vissza.

Néhány száz kilométerrel Északra, nálunk is megtalálható már minden alapanyag a piacon, bevásárlóközpontokban, ami ehhez szükséges. Csak azok a fránya szokások ne lennének ! Pedig vannak. Hosszú évek alatt sikerült elérni, hogy a zsír helyett a háztartások többsége áttért az olajra. E módozatban azonban kizárólag az olivaolaj számít igazán ütősnek, az is a bizonyítottan komoly élettani hatásai miatt. Nem hiányozhat a friss (minél kevésbé feldolgozott) zöldség, gyümölcs. Legfőképp nyers , sokszor dressing nélküli saláták formájában.

Húsok közül kimondottan a sovány, valamint a fehér húsok kerülnek az asztalra. A heti rendszerességgel fogyasztott hal (többszörösen telítetlen zsírsavak okán) a szív barátja. Hihetetlen, de igaz az alábbi bejegyzésben található durien esetében is ott a többszörösen telítetlen zsírsav az összetevők között !! Pedig gyümölcsről van szó.

Ami szintén szembeötlő: a táplálkozásuk rostgazdag étrenddel teli. Elsődleges alapanyag a durumbúza. Előszeretettel fogyasztják a rizst is, sokszor zöldséggel keverve.

Még a 2-3 dl vörösor is megengedett, bár ez akár el is hagyható a mi tájékunkon.

Ha kis léptekkel is, de érdemes lenne elindulni az e fajta ételek fogyasztásának irányába. Bátran használni a fűszereiket és lassanként megszokni az ízeiket. Abban már lassan senki sem kételkedik a tudományos világban, hogy az egészségünk egyik hatékony megrendítője az asztalnál, s ami rajta van - ott kezdődik. Már így az ünnepek előtt érdemes ezen elgondolkodni, addig is apránként becsempészni a déli ízvilágot a családi asztalra.

E néhány gondolatot figyelemfelkeltőnek szántam. E témáról igen kimerítő leírás a http://www.elelmezesvezetok.hu/szamok/05/05/15.htm honlapon olvasható és bátran kipróbálható. Akinek jó receptötlete van - várom !

2 megjegyzés:

Viki írta...

Szia!

Nekem van egy pici fiam, aki tavaly télel nagyon sokat volt beteg. Egyszer korházban is volt. Elegem lett az antibiotikumokból,és az egyéb durva gyógyszerekből, ezért elkezdtem keresgélni más alternatív megoldások iránt. Akkor találkoztam egy gyógynövény alapú termékcsoporttal, és mióta használjuk, bár körülöttünk sok beteg van, mégis jól vagyunk. Ha érdekel, szívesen írok róla bővebben.
Szia:
Viki

Viki írta...

Szia!

Nekem van egy pici fiam, aki tavaly télen nagyon sokaat volt beteg, egyszer még korházba is kerültünk. Elkezdtem utánna járni, hogy nem lehetne-e valahogy kikerülni az antibiotikum kúrákat, és egyéb könyörtelen gyógyszerezéseket. Akkor találtam rá egy termékcsaládra, amit először igen drágának találtam,de azt mondtam, jól van, kipróbálom. És idén télen egyre.másra betegednek meg a környezetünkben a gyerekek, de mi szerencsére jól vagyunk. Ha érdekel, szívesebben írok még a témáról.
Címem: mszell@interware.hu
Szia:
Viki

Noni, aloe, ganoderma és a többiek ....

 Ki ne hallott volna ezen összetevőkről és csodálatos hatásaikról. Sokszor cégek alakulnak egy-egy különleges hatású összetevőre és e köré f...