2017. december 19., kedd

3 a magyar igazság - úgy látszik ekcéma ellen is

A kínok-kínját éltem át éppen 10 éve ilyenkor. Több, mint fél évébe került az ország egyik nagy hírű klinikájának, hogy kiderítsék perubalzsam allergiám van.
Említést tettem erről itt az oldalamon is: 


 Kaptam egy igen hosszú listát, mi az, amit nem ehetek. Voltak érdekes párosítások is, mint fagyi, köménymag, paradicsom vagy citrusos gyümölcsök. Igaz el kellett engednem a májkrémet és a kakaót, a csokit is száműzték a mindennapjaimból. Persze sok minden nélkül lehet élni, de ilyen széles paletta nélkül? Hát betartottam. Egy évig. Muszáj volt, hisz a gyötrelmes emlékek igen frissek voltak. Igaz rá is segítettem. Amellett, hogy diétáztam alávetettem magam egy három hónapos vitamin és ásványi anyag kúrának. Egy természetes alapanyagú termékeket forgalmazó cég kínálatából. Sajnos azóta már nem elérhetőek Európából. Szép lassan rendbe jöttem, s ennek hozományaként megingathatatlanul elköteleződtem a természetes dolgok mellett. Egy fontos és nélkülözhetetlen dolgot nem említettem. A fürdőszobai és konyhai szereimet válogatás nélkül lecseréltem tiltott lista mentesekre. Elképzelhetetlen, hogy alumentes deo nélkül éljek és még sorolhatnám... Hiszem és vallom: mindezek együttesen segítettek abban, hogy a problémát magam mögött hagyjam. Gyógyszer és szteroidos krém nélkül is sikerült. Nem volt könnyű, mondhatnám voltak napok-hetek, hogy pokoli volt, de megérte!

Mindezek fényében nagyon meg tudom érteni a pikkelysömörös, ekcémás vagy más bőrnyavalyában szenvedőket. Akit ez a problémakör elkerült el sem tudja képzelni a mindennapok nyűgét. Nagy örömömre szolgált, amit az elmúlt napokban egy kedves csoport tagunk mesélt. Két vásárlója is felhívta, akiknek ekcémás problémával küzd a gyermekük. Már egy hét elteltével enyhültek panaszaik. Persze rögtön érdekelt mi volt a "bűvös" szer, ami nekik bevált. Mint kiderült három dolgot használtak egyszerre: a hal olaj kapszulát (ami az immunrendszer  igaz barátja), kódja 7550, a probiotikumot (kódja:8042), valamint a hörghurut elleni teát fogyasztották (kód:570). Biztos lehetne mást és többet is, nekik ez vált be. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek tökéletes választás, mindenesetre e két esetben használt.

A termékkínálatunkban megtalálod:



Sok-sok ember küzd a legkülönfélébb allergiával, ami egy idő után fokozódik, egyre több és több dolog lesz, ami irritálja. Erősítsd az immunrendszered és vedd magad körbe természetes dolgokkal, javadra fog válni!!!!



2017. december 13., szerda

10 év a mérlegen - ajándékkal!

Ha szereted a meglepiket, akkor remélem végigolvasod. Azontúl, hogy lassan kopogtat Karácsony  egy jeles évforduló emlékezetessé tételének is szól ajándékom.

Tíz éve ősszel indítottam el Vitamintenger oldalam. Egy csúnya allergiából segített ki egy természetes alapanyagú termékkör, mely sajnos azóta Európából  közvetlenül nem érhető el. Hogy segítsek másokon, úgy gondoltam az a leghatásosabb módja, ha leírom és az internet segítségével olyan helyre is elkerül híre, ahová biztos, hogy személyesen nem jutnék el. A vegyszermentes lét szerelem lett egy csapásra, s azóta hobbim e terület.

Nem fogok számháborúba bocsátkozni, nem élek vissza a türelmeddel, csak egy kis összegzésnek szánom. Talán épp megerősítés annak, aki most kívánja blogolásra szánni idejét. Hát én nem vagyok az a minta példány, hisz ahogy látod, volt olyan év, amikor 1-2 szösszenetet adtam ki a kezemből. Voltak cégfüggő és független bejegyzéseim, ami biztos volt: az a természetes alapú egészségmegőrzés és minden, ami ehhez hozzásegít. Tavaly már tudatosan kerestem egy céget, melynek termékeit jó szívvel felvállalhatom és belül-mélyen tettem egy fogadalmat... Eltelt másfél év és a bejegyzéseim is megszaporodtak, sokszor több az ihlet, mint a nap. És valóban, a gyakoriság sűrűségével a napi látogatóim is magaslatokba szárnyaltak - persze önmagamhoz képest. Igaz teszek is az ügy érdekében!

Azért álljon itt néhány szám bizonyságul, honnan-hová el lehet és még lehetne érni, ha ezt úgy csinálnám, ahogy a nagykönyvben megvan írva. Az adatok 2010-től adottak, hisz akkor megújult a blogger és a google oldala. 

Ennek ismeretében:

- az össz látogatók száma a mai napig 46.200 fő

     ebből     28.819 fő kereste fel a mai napig mindennap látogatott bejegyzésem az Értisztítás természetesen -t   Ez is bizonyíték arra, hogy fontosak a kulcsszavak, a Google a keresőben ebben az esetben az első hellyel jutalmazza.

- a Google-ból ötször annyian találnak rám, mint a közösségi médiából.

- nem volt olyan nap a 10 év alatt, amikor valaki ne kereste volna fel blogom, ebben az évben már ott tartok, hogy jó néhányszor átléptem a napi 100 fő látogatót. 


Tudom, hogy van még mit fejlődnöm, jócskán van még sütnivalóm a tarsolyomban, csak az a fránya idő ,,,.

Köszönöm, hogy időt szántál eddig is és most is rám, hogy egy ideje olvasod oldalam vagy épp most találtál rám. Bármennyi idő óta vagy bármilyen okból is vagy itt, ha elköteleződsz annyira a természetes alapanyagú, környezetünket is kímélő napi szereink mellett, hogy díjmentesen létrehozod az alábbi linken vásárlói fiókod és bármekkora összegben vásárolsz e bio, öko, vegán és kosher termékek közül, szeretnélek megajándékozni egy 500 ml-es Krauter márkájú citromfüves antistressz tusfürdővel.

ezenkívül + ajándékot kap még (2 fő + n)

  • aki a leggyorsabban
  • aki a legmagasabb összegért rendel
  • aki továbbajánlja újabb regisztrációval a termékeket
A hűségért, a figyelemért az elmúlt 10 év emlékezetessé tételéért adott ajándékom/ajándékaim és e fenti ajánlat részemről 2017. december 31-ig tart.

Ha Te is kész vagy elfogadni, az alábbi linken tudod létrehozni vásárlói fiókod:


A partner listámban látom az elérhetőséged és felveszem veled a kapcsolatot az ajándék eljuttatására.
Bármilyen kérdésed van keress nyugodtan, akár a vitamintenger@gmail.com címen. Egyben biztos vagyok: elégedett leszel!!!



2017. december 11., hétfő

Karácsonyra hangolódva

Advent talán másról sem szól. A legtöbb családban pontos menterend van arról ki, mit mi után tesz, mekkora és milyen fa legyen, a háziasszonyok a jól bevált receptek mellé gyűjtik az újdonságot hozó ínyencségét is. Minden évben fogadkozunk, aztán sokszor az utolsó napokig húzzuk az ajándék beszerzés örömét. Talán még jut egy kis időnk egy-egy programra is bepillantani. Nagyobb az izgalom és a készülődés foka, ha kisgyermek van a családban vagy gyermekeink, unokáink toppannak be hozzánk... Így van ez jól advent havában

Lassan belecsúszunk az utolsó hajrába, hétvégén már Arany Vasárnap. A tülekedés és időt rabló, lábat taposó beszerző körutad helyett válts át kényelmi üzemmódba. Garantáltan pénzt és időt takarítasz meg!  A hozadéka sem mellékes, hisz nem csábulsz el, utólag is feleslegesnek ítélt holmiktól. 

Ajándékozz szeretteidnek minőséget, pénztárca kímélő módon! Válassz egy kényelmes fotelt, s böngéssz az ünnepi ajánlatok között! Pár napon belül (optimális esetben 2-3 nap) csönget a futár nálad, s a felszabadult időd és pénzed érdemesebb célokra költheted.

Csak némi ízelítő ajánlatainkból: Nézz körül minálunk!

Ha már benézel hozzánk, időzz el egy kicsit oldalainkon, nem fogsz csalatkozni!!!




2017. december 7., csütörtök

Verhetetlen - Te erre mit mondanál?

Utálom a nagy szavakat, mert sokszor túlzóak, szenzációhajhászok stb. Most mégsem tudom másképp jellemezni ezt az újabb motivációt, csak kinagyítom a képet, hogy nincs-e rajta valami bökkenő, ami megmutatja: lám-lám valamit nagyon félreértettünk... Hát mindenkit megnyugtatok,  nincs ilyen. 

De lássa mindenki a saját szemével, ár-értékben tényleg verhetetlen!





Higgyétek el, ez csak a kezdet! Ha betekintesz az oldalra láthatod mikkel halmoz még el a cég!



Ne hagyd ki az Üdvözlő- és a Hűség Program előnyeit sem!

2017. december 2., szombat

No.1 fejfájás ellen - vétek otthon hagynod!

Ritkán szenvedek tőle, de tegnap kellemetlen volt, igaz kettős fronttal riogattak.Eszembe jutott, hogy a családban már segítségre volt, nyomban kézbe kaptam. Most már a saját bőrömön érzem, miért is adták neki e nevet. Magic Roll.


Hát valóban hatott, és tényleg 1-2 perc alatt. A roll-on kiszerelésnek köszönhetően kényelmes megoldás. Bekentem, ahol a fejfájást leginkább éreztem, majd a másik halántékom, a homlokomon egy csíkban és a tartóm. És nem csak csillapodott, hanem szó szerint elmúlt a kellemetlen érzés. Természetesen, ha a fejed teteje fáj, nem kell a hajadra kenni, bár úgy még nem próbáltam, viszont ez esetben szintén a halánték-homlok-tarkó területeket érdemes kezelésbe venni, a környezetemben ez már többször segített.

Magyarországon a cég termékei közül az eladási statisztikát tekintve Top 1. a Krauter Magic Roll, hát nem csodálom...

Nem érdemes otthon hagynod, egyrészt a női táska mindent befogad, illetve remek fájdaloműző. Felsorolni is sok, mi mindenre használták már hatásosan. Kismamák kedvence, hisz gyógynövény alapú. A terméknél kilencen (!) írták le különféle tapasztalataikat, köztük egy olyan hölgy, aki e miatt a termék miatt regisztrált, hogy magáénak tudhassa. Bevetették már csípések ellen, horzsolásokra, derék, váll és egyéb ízületi fájdalmaknál.  Biztos, hogy hálás lesz az, akinek használatra  kölcsönadod. 


Egy dologra érdemes figyelned, bár nagy bajod nem lesz tőle. Külleme miatt kissé hajaz a deókra, bár nagyobb kiszerelésű. Maximum hűsítő érzést érzel, még az is lehet, hogy felfrissít. 

Találj kitüntető helyet számára a táskádban!

Ismerd meg itt közelebbről: Krauter MagicRoll


Noni, aloe, ganoderma és a többiek ....

 Ki ne hallott volna ezen összetevőkről és csodálatos hatásaikról. Sokszor cégek alakulnak egy-egy különleges hatású összetevőre és e köré f...