Régi adósságom, lassan egy hónapja hallhattam Antal Vali nagysikerű előadását a bőrbetegségek mögé bújt betegségekről. Hát erre is csak azt mondhattam, mint oly sokszor: az orvosok zömének hallani kellett volna. Akinek nem, nos az már e szerint praktizál.
Bőrünk szinte mindenről árulkodik. A közhelyes dolgokat most nem is sorolom. Sok minden elgondolkodtatott, olyan is, amiről már tudtam, csak másképp raktam össze a fejemben a puzzle-t. Szinte minden betegség előremutatója, sokszor 5-10 évvel később megjelenő problémákról előre árulkodik bőrünk. Gondoljunk bele: 1,8 m2, kb. 3 kg súlyú egy átlagos ember bőrfelülete. Amennyiben 1/3-a sérül, fellép az életveszélyes állapot. Egy vesével, ill. tüdővel lehet (tudom nehezen) élni, fél bőrrel már nem !!!
Kiválasztó szerepe is nagyobb, mint a veséé. A már sokszor emlegetett vízzel kapcsolatban: a napi 2 liter vízünk mellé szükséges fél liter, amire külön a bőrnek van szüksége. Naponta !!! Előadás alatt jócskán emelgettük ia kulacsunkat.
Sokan trükköznek, ne higgyetek nekik: a bőrön keresztül nem lehet vizet a szervezetbe juttatni. (Ez egyébként igaz az elasztin, kollagén, sok vitamin készítményre és a Q10-re is. Meglepő, de igaz. ) Így tekintsetek ezek után az agyonhirdetett arckrémekre.
Fontos tudnunk, hogíy minden ember normál bőrrel születik. Rajtunk, na és a környezetünkön múlik, mivé tesszük. Sajnos ennek következménye a klimax, amely nem létezik, csak egy elrongált hormonrendszer. Bőrünk tehát soha nem beteg = csak jelzi a betegséget. Mindig kutassátok az okát a bőrproblémának, anélkül soha nem fog megszűnni.
Akit az előadás egész anyaga érdekel jelezze nálam. Mint mindig, most is biztatok mindenkit: keressetek.
Olyan gyógyítókat is egy csokorba szedhetnénk, akik a természetes utat vallják járhatónak, s csak a legvégső esetben nyúlnak a gyógyszer után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése